(zene és szöveg: Viola Laci, hangszerelés: Zöld Pali)
Emlékszem: szép szem, s mikor belenéztem, égtem…
Csak súgtunk-búgtunk, azt hittem egymásba zúgtunk, s hulltunk.
Na, mit mondjak? Elbűvölt a lány,
Álmatlan éjszakám is volt, de hány!
Pedig azt hittem már sose leszek szerelmes,
Hogy a sors nem lesz ily rettentően kegyelmes…
A csillagokat leszedném, ha vele édeskettesben lehetnék
Egy kisszobába’, s az ajtó kulcsra zárva,
A csillagokat lehoznám, ha magamat vele édeskettesben látnám,
S az ajtó kulcsra zárva, de a szerelem nincs kizárva.
Azt írta sírva, hogy nélkülem nem bírja, bírja,
S azt kérte kérve, hogy menjek el érte, hát mért ne?
Felébredtem és csak ámultam, csak bámultam, hogy nemcsak álmodtam,
Mert ő még mindig így szeret ennyi év után,
Azt hiszem ez lehetett, amit megígértünk: a boldogság…
Köszönöm, hogy még nem csúsztam el, nem búcsúztam el
A maradék eszemtől, tartsd a kezem, ahogy fogtad eddig még,
És mosolyogj rám, legyen sok selfie-nk még!